Bevezető¹

Közép-Ázsia² jelentőségét ma nem területének nagysága, vagy lakosságának - egyébként relatíve alacsony³ - száma adja, hanem stratégiai helyzetéből eredő adottságai és az e területen rejlő természeti kincsek gazdagsága. A 2001. szeptember 11. után kialakult légkörben fontossá vált régió új államai, azok rendszerei és a Nyugatról sokat kritizált vezetői nagyrészt stabilizálódtak, bár e folyamatot semmiféle jelentős demokratizálódás nem kísérte. Ezen országok ugyanakkor – bár eltérő mértékben – jelentős kőolaj- és földgázkészletekkel⁴, valamint egyéb értékes ásványi anyagokkal⁵ és vízenergia-forrásokkal rendelkeznek, melyek kiaknázására az Egyesült Államoktól kezdve - Európán és Oroszországon át - a Távol-Keletig sokan aspirálnak.

A térség gazdasági növekedése az utóbbi években átlagosan 9 % körül mozgott, mely a növekvő kőolaj- és földgázkeresletnek, illetve a beáramló tőkének és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhető. Szakértők (Dowling – Wignaraja 2006, Peyrouse 2007) pedig Közép-Ázsia világgazdasági súlyának további jelentős növekedésével számolnak

Míg a 90-es években úgy tűnt, Közép-Ázsia az Egyesült Államok és Oroszország közti növekvő verseny helyszíne lesz, addig ma már egyre valószínűbb az a szcenárió, amely – az előbbi két hatalom háttérbe szorításával – Kína befolyásának további erősödésével számol. E megváltozott helyzet számos geopolitikai vonatkozású kérdést vet fel, a politikailag sokáig csak sodródó közép-ázsiai államok ugyanis ma főszerepet játszhatnak olyan jelentős kérdések eldöntésében, mint az energiapolitika, vagy a terrorizmus elleni háború, és mindezt úgy, hogy Kína válik a régió fő partnerévé, így ő érvényesítheti befolyását e kérdések tekintetében is.

Peking ma minden erejével azon van, hogy saját ázsiai-csendes-óceáni érdekszférájához csatolja a térséget: egyrészt próbálja ellenőrzése alá vonni a Xinjiang-Afganisztán-Tádzsikisztán-Kirgizisztán négyszögben bonyolódó fegyver- és drogkereskedelmet, hiszen a térség jövője nagyban függ attól, el tudják-e kerülni a szomszédos Közel-Keleten tapasztalt destabilizációt, másrészt gazdaságilag és kulturálisan is egyre jelentősebb hatást gyakorol e területre.

Kína közép-ázsiai jelenléte mára igen széleskörűvé vált, megtelepszik minden lehetséges szektorban, kitöltve a volt Szovjetunió által hátrahagyott vákuumot, s nagy valószínűséggel e régiónak is vezető hatalmává válik. A kínaiak számára Közép-Ázsia nem csupán egy határövezet, hanem jelentős közvetítő szerepet betöltő tranzitrégió Irán, Afganisztán, India és Pakisztán felé, mely felelevenítheti Közép-Ázsia történelmi Selyemút-szerepét.

Jelen tanulmány célja e reláció gazdasági aspektusainak bemutatása.

 

A kapcsolatok gazdasági dimenziója

A kínai-közép-ázsiai gazdasági kapcsolatok gyors növekedése számos stratégián nyugszik. Először is, Kína mindent megtesz a térségben szerzett politikai befolyás erősítése érdekében, oly módon, hogy szép lassan megjelenik minden döntő jelentőségű szektorban. Másodszor pártolja, segíti a regionális fejlesztést és a nyitást, hogy a politikai és társadalmi destabilizáció elkerülhetővé váljon, ez ugyanis negatívan hatna a xinjiangi állapotokra, és lassíthatná a kínai gazdasági fejlődést is. Végül pedig nem elhanyagolható szempont az sem, hogy Közép-Ázsia új piacot kínál a kínai termékek számára, sőt előbb-utóbb megnyílhat akár Oroszország felé is, létrehozva ezzel az „Eurázsiai Gazdasági Közösséget”.

E stratégiák megfelelő menedzselése érdekében Kína fejleszti mind a bilaterális kapcsolatokat, mind pedig az olyan kollektív struktúrákat, mint a Sanghaji Együttműködési Szervezet⁶ (SCO). Míg a nyugati befektetők kockázatos célpontnak tartják a közép-ázsiai országokat, kedvezőtlennek és megjósolhatatlannak a befektetési feltételeket, addig a kínai cégek eltántoríthatatlanok, képesek hosszú távra tekinteni: nem riasztja vissza őket a politikai környezet, ugyanakkor képesek befektetni akár nagyobb, akár kisebb projektekbe⁷ is, még akkor is, ha ezek kezdetben nem hozzák a várt profitot (Peyrouse 2007).

A kereskedelmi kapcsolatok élénkülése 1991-től, a Szovjetunió szétesésétől eredeztethető, bár a reláció ezen aspektusa kezdetben számos akadállyal került szembe. Ezek egyike földrajzi jellegű, hiszen a Tian-Shan- és a Pamír-hegység, illetve a Taklamaklan sivatag megnehezítette a régió fejlesztését és gyors nyitását. A határszakasz mindkét oldalon ritkán lakott és a főbb városi központok igencsak távol fekszenek egymástól. A fejlődést akadályozó másik tényező történelmi jellegű, a 20. században gyökerezik: a kínai-szovjet határ mindig is a legbiztonságosabbak egyike volt a világon, még hagyományos kereskedelmi útvonalak sem keresztezték. A határvárosokat stratégiai zónákká nyilvánították, sok katonai berendezést tároltak a környéken, a lakosságot pedig erőteljes ellenőrzésnek vetették alá. Mindezek folytán a Szovjetunió szétesése után e városoknak gyakorlatilag a semmiből kellett felépíteniük a kereskedelem fellendítéséhez szükséges infrastruktúrát.

A Kína és Közép-Ázsia közti kereskedelmi kapcsolat történetileg három szakaszra tagolható. Az első, 1992-1996 közötti időszakot elsősorban a korábbi minimális családi, klán-szintű, illetve regionális kereskedelmi hálózatok folyományai jellemzik, melyet kínai részről az ujgurok, közép-ázsiai részről a dunganok irányítottak. A kereskedelmi kapcsolatok volumene ezidőtájt éves szinten átlagosan 350 és 700 millió dollár körül mozgott (Paramonov – Strokov 2007).

A második szakaszt (1997-2001) egy lassú, de mégis figyelemreméltó, megközelítőleg 25 százalékos növekedés jellemzi. Az SCO 1996-os megalakulását követően a kínai cégek betelepülését és kezdeti sikereit némileg beárnyékolta a közép-ázsiai államok gazdasági krízishelyzete, majd a 98-as oroszországi gazdasági és pénzügyi válság. A diplomáciai kapcsolatokat némileg visszavetette pár vitás határkérdés és a xinjiangi szeparatisták törekvései. Az időszak további jellemzője, hogy az ujgurok szerepét egyre inkább a han kínaiak vették át a határkereskedelemben, mely természetesen a pekingi akarat kifejeződése volt, nehogy a kereskedelmi kapcsolatok hozzájáruljanak a határ két oldalán élő muszlim népesség politikai és kulturális egymásratalálásához.

A harmadik szakasz kezdődátuma 2002, eddigre sikerült ugyanis megoldani a határvitákat, illetve elhárítani az ujgur szeparatisták okozta problémákat. Ezt az időszakot már a pragmatikus együttgondolkodás és a közös gazdasági előnyök keresése jellemzi, melynek eredményeként a kereskedelem fellendült, a kínai vállalkozások konszolidálták helyzetüket Közép-Ázsia kulcsfontosságú szektoraiban, Xinjiang is jelentős gazdasági fejlődésen ment keresztül, az SCO szerepe pedig tovább erősödött. Már 2002 és 2003 között több mint 200 százalékkal nőtt a kereskedelem éves egymilliárd dollárról több mint hárommilliárdra. 2004 és 2006 között a kereskedelem növekedés üteme 150 százalékos volt, értéke több mint 10 milliárd dollárt ért el (Peyrouse 2007).

E dinamikus növekedés korábban elsősorban Kazahsztánt és Kirgizisztánt érintette, ebben az időszakban azonban kiterjedt a többi államra is: 2004 óta Tádzsikisztán, 2005 óta Üzbegisztán is élénk kereskedelmet folytat Kínával, és hasonló folyamatok indultak be Türkmenisztán esetében is, Saparmurat Niyazov elnök 2006. szeptemberi halálát követően.

Ami a kereskedelem szerkezetét illeti, a kínai export közel 85 százaléka késztermék, míg a közép-ázsiai export hasonló hányadát teszik ki nyersanyagok, kőolaj, vastartlamú- illetve színesfémek. A közép-ázsiai export esetében egyértelmű a diverzifikáltság hiánya: a kazah export egynegyedét a kőolaj, egynegyedét színesfémek, további negyedét pedig vas, acél és egyéb fémek kivitele adja; a kirgiz export esetében annak egyharmadát a fémek kivitele teszi ki. Ezzel ellentétben a Közép-Ázsiába tartó kínai export palettája már lényegesen színesebb, megtalálhatók benne a fogyasztási javak csakúgy, mint a munkagépek, feldolgozott élelmiszerek, textilek, cipők, elektronikai, vagy gyógyszeripari termékek és autóalkatrészek is (Hsiu-Ling – Chien-Hsun 2004).

A kereskedelem egy részét még ma is a határmenti kereskedelem adja, mely sokszor statisztikailag követhetetlen. Gyakori a barterkereskedelem is, mely során elsősorban bőrtermékek és élelmiszerek cserélnek gazdát. A Kína és Közép-Ázsia közti kereskedelem jelentős részét, megközelítőleg egyharmadát ugyanakkor a Peking által létrehozott Xinjiang Termelési és Tervezési Testület szervezi, a fennmaradó részt pedig magánvállalkozások bonyolítják. Az utóbbi kategóriát ma már elsősorban han etnikumú, a tengerparti tartományokból származó kínaiak alkotják.

Ami az egyes közép-ázsiai országok és Kína között bonyolódó kereskedelem statisztikáit illeti, már nehézségekbe ütközünk. Még összességében is nehéz megbecsülni a Kína és Közép-Ázsia közötti kereskedelem mutatóit, mivel azok sokszor figyelmen kívül hagyják az említett határmenti kereskedelmet, illetve az egyébként igen jelentős csempészkereskedelmet is, további problémát jelent azonban az egyes közép-ázsiai országok esetében, hogy a kínaiak által szolgáltatott adatok sokszor nem egyeznek az általuk kiadott statisztikákkal. 2005-ben például Kazahsztán - saját adatai alapján - 1,2 milliárd dollár értékben importált Kínából, míg a kínai statisztika közel 4 milliárd dollárra teszi e tételt. A kirgiz statisztika még szélsőségesebb, közel tízszeres eltérést mutat. A témával foglalkozó kutatók ugyanakkor a kínai statisztikák - fenntartásokkal történő - elfogadását javasolják.

A kínai statisztika alapján a kínai-közép-ázsiai kereskedelem 2006-ban megközelítette a 13 milliárd dollárt, mely a már említett tényezők figyelmen kívül hagyása miatt kiegészítésre szorul, Sebastien Peyrouse becslései (Peyrouse 2007) szerint így elérheti akár a 18 milliárd dollárt is.

A kereskedelem jelentős része - közel 70 százaléka - Kazahsztán és Kína, még pontosabban Kazahsztán és Xinjiang között bonyolódik. Üzbegisztán és Tádzsikisztán 9-9 százalékot tudhat magáénak, Kirgizisztán 7 százalékát adja a Közép-Ázsia és Kína közötti teljes kereskedelemnek, míg Türkmenisztán csupán 2 százalékát (Raballand – Andresy 2007). Ez a közeljövőben nagy valószínűséggel változni fog, amint a kirgiz gazdaság megerősödik, illetve amint a Türkmenisztán és Kína között megkötött földgáz-kereskedelmi szerződések életbe lépnek.

Azonban a felek minden igyekezete ellenére még mindig számos tényező adhat okok aggodalomra, mely a kapcsolatok további elmélyülése ellen hathat. Pekingi részről az ujgur szeparatizmus jelent politikai bizonytalanságot, míg a közép-ázsiai vezetők (és lakosság) szemében a kínai migránsok megjelenése ébreszt szociális félelmeket. Ezen kívül problémás még, hogy jelenleg csak a Kínai Népköztársaság és Kirgizisztán tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO), így csak ők húznak hasznot a kereskedelmet könnyítő megállapodásokból. Üzbegisztánt leszámítva, ahol elég erős a protekcionizmus, a többi államban a vámok és vámilletékek szintje viszonylag alacsony, ugyanakkor számos esetben alkalmaznak speciális eljárást bizonyos kínai termékekkel - textil, játék, cipő, elektronikai termékek – szemben.

A kereskedelmi kapcsolatok további élénkítése ugyanakkor mindkét félnek érdekében áll, gazdaságaik szerkezete ugyanis komplementer jellegű: Kína olcsó fogyasztási javakat exportálhat Közép-Ázsiába, ahol az alacsonyabb életszínvonalon élő lakosság nem tudja megfizetni a nyugati, de még az orosz, vagy a török termékeket sem, míg a közép-ázsiai kőolaj és földgáz enyhítheti Kína egyre növekvő energiaéhségét. A kereskedelem könnyítése érdekében Peking támogatja Kazahsztán, Üzbegisztán és Tadzsikisztán felvételét a WTO-ba⁸ . Az említett országok jelenleg megfigyelőként vesznek részt e Szervezet munkájában.

A kínai gazdasági jelenlét mindazonáltal nem merül ki csupán a kereskedelemben, befektetéseik révén gyakorlatilag a teljes közép-ázsiai infrastruktúra kiépítéséért felelőssé váltak, mivel az egyes államok ezt pénz hiányában nem engedhették meg maguknak, a régi, szovjet időkből ottmaradt infrastruktúra viszont a 21. századra meglehetősen elavulttá vált⁹ .

A kínai állami és magáncégek egyaránt kiváló szakértelemmel és tapasztalatokkal rendelkeznek e beruházások terén, ráadásul lényegesen vonzóbb árakkal dolgoznak, mint más nemzetközi cégek, nem is beszélve arról, hogy a kínai állami bankok rendkívül kedvező pénzügyi kondíciókat, alacsony kamatokat kínálnak a közép-ázsiai államok számára. Pekingnek persze megéri az áldozat, mivel egyre erősebb pozíciót szerez általa olyan stratégiai jelentőségű szektorokban, és területeken, mint vastartalmú ásványok, színesfémek, hidroelektronika, vasút, útépítés, telekommunikáció. E stratégia geopolitikai hatása semmiképp sem alábecsülendő, ezek a szektorok ugyanis létfontosságúak Közép-Ázsia gazdaságai számára és jelentős mértékben hozzájárulnak ezen országok kereskedelmi nyitásához.

Végezetül megjegyzendő, hogy e gyors és erőteljes gazdasági megjelenés velejárója az is, hogy együtt jár a kínai kultúra egyes elemeinek beszivárgásával, a kínai emberek megjelenésén túl a kínai habitus, munkaszervezés és -morál elsajátításának lehetőségével és a kínai nyelv tanulásának meghonosodásával is.

 

Sinológiai Szemle, 2009/1.

 

---

Felhasznált irodalom:

 

Atabaki, Touraj – O’Keane, John. 1998. Post-Soviet Central Asia. Tauris Academic Studies, London & New York.

Dawisha, Karen. – Parrott, Bruce. 1997. Conflict, Cleavage and Change in Central Asia and the Caucasus.  Cambridge, Cambridge University Press.

Dowling, Malcolm – Wignaraja, Ganeshan. 2006. “Central Asia’s Economy: Maping Future Prospects to 2015.” In Silk Road Paper. Central Asia-Caucasus Institute, Silk Road Studies Programme.

Garnett, Sherman – Rahr, Alexander. – Watanbe, Koji. 2000. The New Central Asia: In Search of Stability. New York, The Trilateral Commission.

Hancock, Kathleen J. 2006. “Escaping Russia, Looking to China: Turkmenistan Pins Hopes on China’s Thirst for Natural Gas.” In China and Eurasia forum Quarterly Vol. 4. No. 3: 67-87.

Hsiu-Ling, Wu - Chien-Hsun, Chen. 2004. “The Prospects for Regional Economic Integration between China and the Five Central Asian Countries.” In Europe-Asia Studies 56, 7: 1059-1080.

International Energy Agency (2007): World Energy Outlook 2007, Executive Summary – China and India Insights. Paris, France.

Legvold, Robert. (ed.) Thinking Strategically: The Major Powers, Kazakhstan and the Central Asian Nexus. Cambridge, Massachusetts, American Academy of Arts and Sciences.

Paramonov, Vladimir – Strokov, Alexsei. 2007. “Economic Involvment of Russia and China in Central Asia” In Central Asian Series, Conflict Studies Research Center, Defence Academy of the United kingdom, 7/12: 2.

Peyrouse, Sebastian. 2007. “The Economic Aspects of the Chinese-Central Asia Rapprochement.” In Silk Road Paper. Central Asia-Caucasus Institute, Silk Road Studies Programme.

Raballand, GaEl – Andrésy, Agnes. 2007. “Why should trade between Central Asia and China continue to expand?” In Asia Europe Journal Vol. 5, Number 2: 235-252.